Hírarchívum
Hófehérke és a hét törpe
2011. június 11.
A Hófehérke és a hét törpe című mese előadásával a Csillagfény színjátszó csoport tagjai azt az üzenetet szerették volna közvetíteni a nézők számára, hogy az Igazság, a Barátság,
a Jóság és a Szeretet - a legfontosabb emberi értékek - akkor is léteznek a világban, ha néha nem is láthatóak és nem is tapasztalhatóak. Remélem sikerült ezt megvalósítanunk!
A szereplő gyerekek számára nagyon fontos ez a színdarab, hiszen a csoport egy része (Kata Titanilla, Kata Kira, Skotner Rinaldó, Skotner Ronaldó és Skotner Zsaklin) azóta elköltözött
Intézményünkből. Szép búcsúajándék volt ez Tőlük a többi gyerek és a felnőtt számára, hiszen így mosolygós, életvidám Törpékként emlékezhetünk rájuk. Az előadás létrejöttében
nagyon nagy köszönetet szeretnék mondani a szereplőknek és azoknak, akik támogattak és segítséget nyújtottak Nekünk.
Flúgosok a gyerekekért
2011. április 9-10.Gyermekként a mesék azt a reményt táplálják, hogy a királyság egy szép napon a miénk lesz. De odáig az út nem könnyű. Tele van buktatókkal, de nem szabad feladni, nem szabad megfutamodni a veszélyek elől, az akadályok leküzdésében a „felső-hatalmak” úgy is megsegítenek, s szerencsés fordulattal a jók elnyerik jutalmukat.
Ezt valósította meg a hétvégén a Flúgos futam, ahol mesebeli lényekként teljesítették a kiszabott feladatokat a versenyzők, s melyekben bizonyíthatták humorérzéküket, ötletességüket és kreativitásukat.
Közel 200 km, 10 óra vezetés – kinek kevesebb, kinek több- és 12 állomásponton vártak különböző nehézségű ügyességi és szellemi feladatok a résztvevőkre: hullámokat legyűrve királylányt menteni, majd oroszlánnal megküzdeni és királylányt menteni, kalandparkban ügyeskedni és királylány helyett macit menteni, farkasok közé merészkedni, végül a boldogság mámorában a toronyban ordítani.
Íme néhány flúgos feladat pillanatképe.Öröm, jókedv, bátorság és egészséges versenyszellem uralta a futamot éjjel-nappal, úton-útfélen egyaránt. Sikeresen elérte célját: megőrülni, szórakozni, kikapcsolódni a hétköznapokból és mindezek mellett az önzetlen segítségnyújtás, jótékonykodás felemelő érzését is magukénak tudhatják a játékosok.
Hisz az idei futam a Fóti Gyermekváros megsegítését szorgalmazta, hozzájárulva a gyerekek életkörülményeinek jobbá, kellemesebbé tételéhez. Az adakozással a
gyermeki örömök forrásává váltak. Összetartás egy jó cél érdekében. Ez a „flúgosok” legfőbb célja, a társasélmény alapja.
A Flúgos Futam megszervezése, jótékony célok mellé állítása a JSZV PROmotion Kft.-nek köszönhető. A Fóti Gyermekközpont főbb adományozói a rendezvény kapcsán: Korom Gyula és Társa Kft, ORIGO Design Kft.,GAMESZ (Veresegyházi Medvefarm), Hullám Stúdió Bt., Peugot Fábián, American Dream energiaital forgalmazója, Morvikert, LedGlobe Kft.
Köszönjük a támogatást!
"American Dream" ajándéka - videó
Led Globe Kft. ajándéka - videó
A MorviKert Kertészet ajándéka - videó
A Peugeot Fábián ajándéka - videó
Facebookon keresztül támogat a FŐGÁZ
2011. április 6. - A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítják a gyűjtést
"Képeslapküldő Facebook alkalmazás segítségével támogat öt Pest megyei intézményt a FŐGÁZ. A közösségi oldal felhasználói a gödöllői Chopin Zeneiskola,
a fóti Gyermekváros, a szentendrei Skanzen, a maglódi MagHáz és a váci Jávorszky Ödön Kórház számára gyűjthetnek támogatást az intézményeket megjelenítő
virtuális képeslapok elküldésével. A FŐGÁZ április 27-ig meghosszabbítja a gyűjtést, így még bármelyik intézmény elnyerheti a legnagyobb támogatási összeget,
a félmillió forintot."
Pest megyében számos intézmény küzd üzemeltetési, fenntartási problémákkal, amelyek megoldása valódi céljaik megvalósításának rovására elvonja az ott dolgozók idejét és energiáját. A FŐGÁZ abban szeretne segíteni, hogy azok az intézmények, melyek az itt lakók kikapcsolódását, egészségének megőrzését és gyógyítását, illetve a fiatalok fejlődését segítik, értékes szakmai munkájukra koncentrálhassanak.
"Öt olyan intézményt kértünk fel a projektben való részvételre, melyek szakmai munkáját különösen nagyra becsüljük. Szeretnénk összefogni azokkal, akik ezeket a társadalmilag fontos tevékenységeket végző intézményeket többletforráshoz szeretnék juttatni." - mondta el Bálint Norbert, a FŐGÁZ szóvivője.
A FŐGÁZ valamennyi intézményt támogatja, azonban ennek mértékét, a rendelkezésre álló összeg megosztását az érintett lakosság bevonásával szeretné meghatározni.
A támogatás mértéke félmillió forinttól 100 ezer forintig terjed. Félmillió forintot az az intézmény fordíthat tevékenységére, amelynek a képeslapját a legtöbb alkalommal küldték tovább.
Érdemes tehát minél több ismerősnek elküldeni a gödöllői Chopin Zeneiskolát, a fóti Gyermekvárost, a szentendrei Skanzent, a maglódi MagHázat és a váci Jávorszky Ödön Kórházat megjelenítő képeslapokat.
A képeslapküldő Facebook alkalmazás az apps.facebook.com/tamogass_kepeslappal linken érhető el./forrás: Fővárosi Gázművek Zrt./
A Café Creative karácsonyi ajándéka
2011. január 20.
A Café Csoport (Café Creative, Café Connection, Café Film, Café PR., Café Design Kft.,) tagjainak dolgozói az elmúlt
Karácsonykor úgy döntöttek, hogy a céges ajándékokra fordítható összeget inkább jótékonysági célokra használják fel. A Café Creative Kft. kezdeményezésére három alapítvány közül
egyhangúlag a Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítványt jelölték meg támogatandó partnerként. A kezdeményezés eredményeképpen a Csoport dolgozói egy januári napon sportszerekkel
(tollasfelszerelések, ping-pong ütők, beltéri focikapu, trambulin, DVD-k) felszerelve érkeztek, hogy egy-két vidám órát töltsenek a Gyermekközpont lakóival és átadják az ajándékokat.
A képek magukért beszélnek.
Az adomány összértéke 400.000,-Ft, mivel a sportszereken kívül készpénzzel az Alapítvány Balatonalmádiban épülő szabadidős házát is támogatni kívánták.
Hírek, események
-
2012
február Új Itt-Hon újság ... -
2012
február Csodaverda a SportVerda című műsorban -
2012
február Kérjük rendelkezzen adója 1%-ról alapítványunk javára! -
2012
január Pályázati felhívás -
2011
november Meghívó az 54. évforduló alkalmából szervezett ünnepi rendezvényeinkre -
2011
június Hófehérke és a hét törpe - A Csillagfény színjátszó csoport előadása -
2011
április Flúgosok a gyerekekért...
Legújabb fényképek
-
2011
december Meskójárat 2011. december -
2011
december Speciális Gyermekotthon Vándorkupa fociverseny -
2011
december Modellezés a gödöllői Pelikán Makett Klubbal -
2011
december Látogatás a Budavári labirintusban -
2011
december Találkozás az igazi Mikulással -
2011
november 54. évforduló -
2011
november Szent Márton napi felvonulás

